Remélem, az mindenkinek egyértelmű, hogy nincs testvérség féltékenység nélkül. Gondoljunk csak bele, milyen rosszul esne nekünk is, ha házastársunk egy hosszúcombú szőkével, vagy egy Adonisszal jönne haza. Azt mondaná nekünk, hogy bennünket imád, de ez az új jövevény velünk fog élni. Sőt még el is várják az embertől, hogy szeresse az új családtagot. Te szeretnéd a konkurens nőt/ pasit? Kérek mindenkit, hogy ezt soha ne felejtse le, és akkor elég egyszerű lesz megérteni, hogy milyen nehéz egy gyereknek, hogy egyszer csak kap egy testvért. Ugye most már az is egyértelmű, hogy miért nem kedveli.
A testvérek későbbi viszonya nagyon sokban függ attól, hogy a szülők hogyan reagálnak a testvérek viselkedésére. Most ehhez szeretnék egy kis segítséget adni.
Azt már megbeszéltük, hogy nem egyszerű helyzet, ha testvér érkezik a családba. Sok szülő már az anya terhessége alatt minden nap megbeszéli a gyerekkel, hogy nagyon szeretjük a testvért, alig várjuk, hogy megszülessen. Talán a gyerek még ismétli is, de aztán, amikor tényleg megszületik a kicsi, gyakran a szülők legnagyobb megdöbbenésére a nagyobb gyerek szíve szerint a kicsit visszautalná a kórházba, vadabb esetekben a kukába dobná. Tudom, nagyon rossz ezt hallani, de, ha megengedjük, hogy a nagyobb gyerek kifejezhesse negatív érzéseit, később sokkal inkább el tudja fogadni a kicsi jelenlétét. Más esetekben, amikor vissza kell fojtania ellenérzéseit, gyakran a szülők háta mögött bántja a kisebbet, titkon próbál kitolni vele.
Amikor már nagyobbak, bizony akkor sem egyszerű ez a testvétség. Nagyon gyakori, hogy  bizonyos viselkedési formák kialakítására, a nagyobb testvért állítjuk  példának. „Bezzeg a bátyád milyen sokat tanult, lett is belőle valaki!” „Bezzeg a nővéred, soha nem beszél csúnyán.” Azt gondolom, nem sorolom tovább, mindenki esett már ebbe a hibába. Igen ez hiba! Azért mert a testvérek között hatalmas konkurenciaharcot teremtünk, amit rosszabb esetben még felnőtt korukban sem tudnak elhagyni. Így lesznek örök életükre acsarkodó, rossz testvérek. Soha ne hasonlítgassuk őket, mert azzal csak rossz testvéri viszonyt, alacsony önértékelést és a szülőknek meg nem felelés érzetét fogjuk elérni. Ha egy gyerek azt érzi, hogy nem tud megfelelni a szüleinek, mert mindig csak azt hallja, hogy mit nem tud, abból egyenesen következik a kisebbrendűségi érzés. A kisebbrendűségi komplexussal küzdő gyerek és felnőtt soha nem lesz annyira sikeres, mint lehetne.  Fontos, hogy a gyereket kizárólag önmagához mérjük. Vegyük észre, hogy miben fejlődött az elmúlt hónapokban, mert akkor a gyerekben is a pozitív önértékelés fog kialakulni, hiszen meg tud felelni szülei elvárásainak, és így a jövőbeni sikeressége szinte biztosított.
Sokszor igyekszünk gyermekeinknek azonos mennyiségű időt, édességet, szeretetet adni. Ez szinte lehetetlen és felesleges is. Igyekezzünk mindkét gyerekre odafigyelni, de ha a helyzet és az élet úgy hozza, akkor a gyerekek szükségleteihez igazodva osszuk meg figyelmünket, önmagunkat. Nyugodtan mondjuk el a gyerekeknek, hogy érthető, hogy ideges a kicsi, amikor a nővérével tanulunk, de ez bizony fontos dolog. Az ő fontos dolgaira is hasonlóan sok időt fogunk szánni. Például neki a születésnapi zsúrja a fontos, akkor rá fogunk figyelni hosszabb ideig és a nővérének kell egy kicsit egyedül tanulnia. Ha mindkét gyerek megéli, hogy a szülei odafigyelnek rá, amikor szükséges, akkor nem fognak a másodpercekért harcolni. Vagy a „Kit szeretsz jobban?” kérdésre nyugodtan mondhatjuk, hogy te vagy az én legkedvesebb Katám( gyerek neve), és a testvéred pedig, a legkedvesebb Marcim! Soha ne válasszunk gyermekeink között. A kedvenc gyerek helyzet nagyon romboló mindkét gyerek számára.
El is jutottunk a címkézéshez. „Te vagy a nagyobb, neked kell okosnak lenned!” vagy „Te olyan okos vagy, a bátyád meg szörnyen lusta.” Ezekkel a szerepekkel: okos, lusta stb. nagyon nagy terhet rakunk gyermekeink nyakába. A negatív besorolású gyerek utálni fogja tökéletes testvérét, a tökéletes meg rettegni fog, hogy hibázik. Nem lehet mindig jónak, okosnak, szépnek lenni. Ne használjunk ilyen címkéket, hanem engedjük, hogy lehessenek néha az okosak is butusok, a kedvesek meg rosszcsontok. Ilyenkor inkább emeljük ki, hogy nem örülök, hogy még mindig nem tanultál. Kérlek, kezd el, mert akkor nem foglak tudni elengedni a haverokhoz. Vagy: Örülök, hogy ma is ilyen ügyesen megoldottad a feladatokat. A címkézés helyett inkább az aktuális helyzetet értékeljük.
A legjobb nevelés mellett is néha veszekednek, sőt verekednek drága gyermekeink. Sok pedagógus tanácsolja, hogy ne avatkozzunk bele a gyermekek vitájába, majd ők elintézik maguk között. Ez így is van, de nem minden alkalommal. Sokszor csak egyre idegesebbek lesznek és lassan már verekedéssé fajul a dolog. Ezt megelőzendő nyugodtan bele lehet szólni a vitába, építő jelleggel. Ilyenkor mondjuk el, hogy mi a vita tárgya, miért alakult ki.
Példa:
- Mi történt? – kérdezi a szülő
-  Pisti el akarja venni a kisautómat.
- Értem. Nem jó, hogy egy játékkal ketten akarnak játszani. Mit lehetne csinálni?
Így sok esetben a gyerekek tényleg saját maguk találják meg a megoldást. (Persze ehhez ki kell alakítani bennük az osztozkodás képességét.)
Ha viszont már a testi épségük kerül veszélybe, akkor bizony közbe kell lépnünk! Ha túl sok az agresszió a gyerekekben, különítsük el őket, és kérjük meg, hogy nyugodjanak le, és majd utána megegyeznek.
Nem könnyű a testvérek nevelése, de emlékezzünk vissza saját gyermekkorunk tapasztalataira (ha vannak) és próbáljuk megérteni a helyzetet gyerekek szemszögéből.
Akit érdekel a téma, ajánlom figyelmébe
Adele Faber és Elaine Mazlish: Testvérek féltékenység nélkül című könyvét. Megtalálod a könyvajánlóban.

Héjja Edit